2018. december 4., kedd

Maybelline Super Stay Matte Ink rúzsok

Legutóbb már volt szó a Rimmel rúzsairól, melyek folyékonyak voltak, de mattra száradtak és a tartósságukkal is nagyjából elégedett voltam. Ebben a bejegyzésben folytatódik ez a fajta termékes áttekintő; és a Maybelline rúzsairól fogok nektek írni. 

Az első színem a 65-ös árnyalat volt és emlékszem, hogy borzasztóan megszerettem a nap folyamán, habár reggel nem voltam feltétlenül elégedett vele. Mielőtt kitérnék a termék küllemére, árára és hasonlókra el kell mondanom, hogy az alábbi képen látható árnyalatokkal rendelkezem jelenleg. Ebből már le lehet azt a következtetést vonni, akkor is ha Instagramon valaki nem követne, hogy elégedett vagyok a termékkel. Úgy tudom nálunk a boltokba 2 hullámban jöttek ki színek eddig. Nagyon szakmaian fogalmaztam meg, de értitek. :D Nekem a második blokkból egy újabb színem van. Egyébként a másodikban több extrémebb szín is helyet kapott, mint a lila vagy az erős pink, de van egy nagyon jó vörös színűk is, amit majdnem megvettem, de a sokadik vörös rúzsom lenne, így végül otthagytam a boltban.


A termék azért is jó, mert egy biztonsági matrica van rajta, így a boltban tudni lehet már, hogy előttünk senki sem bontotta fel. Az egyetlen amit utálok velük kapcsolatban, bár azt más sminkekkel is az a neonos fény a drogériákban. Ezeknél a rúzsoknál is azt javaslom, hogy mindenképpen úgy swatcholjatok, hogy kimentek utána a természetes fényre mert ég és föld a különbség így az árnyalatok között. A kupakja jól tart, de közben könnyen nyitható és zárható így a csomagolással meg vagyok elégedve. Egyébként a színek "becsapósak", mármint a kívül láthatók. A legszélső szín egy barnás árnyalat, de így szerintem senki se mondaná meg, ezek közül az egyik egy piros szín (most én se tudnám fotóról megmondani hogy melyik), a vörös ennél sokkal sötétebb, szóval ad hoc jelleggel ne várároljatok, bár talán senki sem szokott így. A teszter terméket érdemes mindenképp megnézni.


A terméket kibontva egy édeskés illatot érezhetünk, ami a termékcsalád minden darabjára egyaránt jellemző illat. Applikátorral tudjuk felvinni a terméket, aminek kialakítása kicsit érdekes és számomra nem is feltétlenül érthető egyébként. Mind a két oldalán egy kis bemélyedés található rajta, ahová begyűlik a termék. Gondolom akinek vastagabb ajkai vannak az könnyebben oszlatja el a terméket, mindenesetre számomra sok plusz funkcióval nem szolgál. A termék ára egyébként 2300 Ft körül van, ami szerintem teljesen baráti ár.


A rúzst nagyjából könnyű felvinni, én ceruza nélkül is általában szépen meg tudom magamnak rajzolni. Ami érdekes lehet, hogy a száradás után is kicsit ragacsos érzést hagy az ajkakon. Én általában a középső részeken két rétegben használom és ez a ragacsosság enyhül ahogy eszek vagy iszok vele, de emiatt az elején nem mondanám csókállónak. Nem jön le a termék, nem erről van szó, hanem ő hagy nyomot a poháron, szendvicsen vagy akármin. Azonban, ha ez a plusz réteg lekerül bátran ihatunk vele, nem lesz csóknyomos a poharunk széle. A tartóssága meglepően jó szerintem.  Reggel 7 körül felkenve általában nekem délután 4-5 óráig abszolút jól bírja (közben reggelizem és ebédelek) és az ajkaim se szárítja. Az egyetlen, amiben látható rajta az idő, hogy elkezd beülni kicsit a ráncokba, illetve nekem nagyon ki tud száradni a szám és ez alulról bombázza szét a rúzs textúráját.


A legtöbb panaszt a csoportokban a lemosásnál láttam. Elvileg kapható hozzá valami eltávolító rúzs vagy szer, de nekem simán a Garnier kétfázisú sminklemosójával és egy vattával simán lejön, úgyhogy nem szenvedek vele. Amúgy a tartóssága ajkanként változik, illetve itt egy sikersztori, ami azonban mégsem követendő példa. Az egyik ismerősöm elaludt éjjel buli után ezzel a rúzzsal és reggel tökéletesen állt rajta és a párnát sem fogta össze.... Természetesen sminkben aludni rossz és mindig mossátok le magatokról lefekvés előtt! 

Állagában és tartósságában ez viszi nálam a prímet, már megelőzte a 4000 Ft körüli MaxFactor Lipfinity rúzsát is, amiről legközelebb szeretnék nektek írni. 



Nektek megvan valamelyik árnyalat ezek közül? Mi a kedvencetek?

További szép napot!

Vivi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése