2018. január 26., péntek

DIY – „Kaparós sorsjegy”

Lassan közeledik a Valentin-nap és bár mi szerintem nem fogjuk megünnepelni, de a blogra mindenképp szerettem volna egy posztot a témában. A férfinak szánt ajándékokkal általában meg vagyok lőve, minden kreativitásom kimerül mondjuk egy süteményben vagy csokiban. Az egy éves évfordulónkra kerestem a barátomnak ajándékötletet és akkor futottam bele a kaparós sorsjegybe, amit otthon is elkészíthetünk. Én személy szerint olyan kaparóst csináltam neki, amiben közös programötleteket tud „nyerni”, mint nézni egy filmet, sétálni egy nagyot, hallgassunk együtt zenét stb. Persze annyiban volt csak csavar benne, hogy nem tettem bele nem nyert kártyát, hanem egyoldalúbb ajándékokat, gondolva itt arra, hogy nekem jár ki egy masszázs vagy valami aprósággal lepjen meg (lehet az egy bögre kávé vagy tea is, persze nem mintha amúgy nem kedveskedne, de nem azt várom el ez alatt, hogy hozzon egy csokor virágot vagy hasonló). Találtam többféle megoldást a kaparós sorsjegy elkészítéséhez, a számomra legegyszerűbb módszert választottam ki és ezt írom le most nektek is. Ha rákerestek Pinteresten vagy a neten más is írt a témában, keresgélhettek (magyarul és angolul is vannak fent), más-más technikákból válogathattok. Az elkészítési ideje relatív sok időt vesz igénybe, maga a szerkesztés, elkészítés kb. 1-1,5 óra, viszont hagyni kell megszáradni a festéket, aminek kell 1 éjszaka (radiátoron vagy hajszárítóval hamarabb szárad elvileg, de ezt nem próbáltam).

A folyamatról készült képeket a szöveges leírás után találjátok!

Amikre szükségetek lesz hozzá:

-          átlátszó öntapadós fólia (az a típusú aminek az egyik oldala ragad, általában tankönyvet vagy füzetet kötnek be vele, papírboltban tudtok venni – én akkor a Pirexben szereztem be egy szettet kb. 800 Ft-ért, ami lehet hogy így soknak tűnik, de jó nagy lapok vannak benne és rengeteg matricához elég lenne)
-          kemény színes vagy fehér papír (nem feltétlenül karton, én ilyen keményebb, színes díszítőlapokat választottam, rengeteg színben találhattok)
-          folyékony szappan (igazából bármilyen, én egy drogériás alma-fahéj illatút választottam, azért mert az volt itthon illetve pirosas is  a színe, ami ment a festékemhez – utána egyébként illatos volt a sorsjegy is)
-          akvarell festék (nálam egy piros színű van most, mivel nem tudtam milyen formában is akarom kivitelezni az ajándékot, így a piros tűnt kézenfekvőnek; érdemesebb minél sötétebb árnyalatot választani amúgy, mert nálam sajnos halványan száradt meg és egy-két kártyán átlátszik a minta)
-          ecset (bármilyen, nem kell a legextrább ilyen meg olyan szőrű ecset hozzá)
-          toll, filc
-          ceruza
-          újságpapír
-          olló
-          edény a keveréshez

Először is ki kell találni, hogy milyen jellegű kaparóst szeretnénk készíteni: kártyákat, egy papíron x db mező; milyen formát stb. Én először formára vágtam a kartont, most ilyen osztott kaparóst szeretnék csinálni (emiatt elnézést ha nem lesz túl szép, hiszen néhányotokkal együtt ez lesz az első ilyen jellegű gyártásom – a kártyákkal egyszerűbb volt dolgozni). Szóval vágok egy nagy négyzetes mintát és utána arra szeruzával felrajzolom halványan a mintát. Ha meg vagyok vele elégedve, akkor egy tűfilccel vagy alkoholos tollal átrajzolom. Ezután egy körülbelül hasonló méretű darabot kivágunk a fóliából, nem kell pont passzolnia, de persze ki is mérhetjük, hogy pontos méreteket kapjunk. Ha ezzel végeztünk, ráragasztjuk. Ezután fogunk a festékkel és a szappannal dolgozni. A keverőtálba (nálam a befőttes üveg teteje) 2-1 arányban kikeverjük (a festékből legyen több), ki is lehet mérni én szemmértékkel öntöttem össze őket – direkt kicsit többet tettem a festékből (inkább 3-1 arányban), hogy sűrűbb legyen. Így kicsit nehezebb volt lekaparni, viszont nem ütött át a minta. Az ajándékot rátehetjük újságpapírra, hogy ne maszatoljuk össze az asztalunkat. Az ecset segítségével csak a fóliával lefedett területet kenem le, közben igyekszem arra törekedni, hogy minél egyenletesebben és vastagabban vigyem fel a festékes elegyet. Ha kész vagyunk félretesszük száradni 1 éjszakára.

Végül tessék, készen van az ajándékunk, amit kis szalaggal átkötve vagy borítékban odaadhatunk a párunknak vagy igazából bárkinek, remek ötlet anyák napjára is akár.


Remélem tudtam segíteni, ha épp ajándékötletet kerestek. Elsőre lehet picit nagyobb kiadás a fólia és a festék miatt, de mivel sok használatra elég kifizetődik idővel. :) Szerintem szerethető és praktikus ajándék, hiszen hasznos is és kézzel is készítjük, így abszolút figyelmes meglepetés bármilyen alkalomra. 

Képek az elkészítésről
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése