#3 Könyvespolc

Sziasztok! Mint említettem az Instagramon nem érzem építő jellegű javaslatnak egyik könyvajánlómat sem, így inkább összevárok majd pár darabot amit elolvastam vagy éppen olvasok és így mondok róluk pár szót mindenféle értékelgetés nélkül.

Az első könyv Jane Austentől a A Klastrom titka. Ez elvileg korai művei közé tartozik és meg is látszik rajta, nem érzem annyira jól felépítettnek, mint az eddig olvasott könyvei. A címben szereplő klastrom csak nagyon későn jelenik meg a történetben és szerintem nem is játszik olyan radikális szerepet, a cselekmény egyébként abszolút kiszámítható. Ami pozitívum viszont, hogy olvastatja magát a könyv, mivel nem terhelő a cselekmény tipikusan kuckózós könyvnek mondanám, de semmiképp sem bakancslistásnak. Ha soha nem olvassátok el, akkor sem veszítetek vele semmit. Valamiért vonzom ezeket a vegyes érzéseket keltő könyveket, az Elvarázsolt áprilissal is ugyanígy voltam, hogy kicsit szerettem is meg nem is, ugyanez van ezzel a regénnyel is. Ez a kiadás, ami nekem van meg 227 oldalas, de tényleg nem érezni hosszúnak. A filmből az újabb verziót láttam, borzalmas volt ne nézzétek meg. :D Mindig azt csinálom, hogy elolvasom a regényt aztán megnézem a filmeket, amiket készítettek belőle. Ebből az újabb abszolút nem nyűgözött le. Viszont az fontos még talán, hogy a főhősnő nagyon szerethető figura, és ezt azért gondoltam kiemelni, mert pl. Emmát így elemi szinten gyűlöltem, nagyon kevés könyv van, ahol ennyire utáltam volna a főhősöket. De ilyen ellenszenvvel viseltetek egyébként Emily Brontë Üvöltő szelekje iránt, utáltam benne mindenkit. :D Szóval ez összességében egy kellemes történet, ha esetleg könyvtárból kölcsönzitek vagy így elfekvőben megvan otthon, akkor érdemes elolvasni, de különben nem buzdítanék senkit a megvásárlására. Egyébként én is azért vettem meg, mert ilyen kis bakancslistára tűztem, hogy el fogom olvasni az összes Jane Austen regényt, így folyamatosan landolgatnak a könyvespolcomon.

Sorban haladva akkor a következő mű Bettina Lemke Ikigai, Találd meg az élet értelmét a mindennapokban (gyakorlati kézikönyv) című könyve. Ennek a hozzám kerülésének a története az, hogy az egyetem ad jegyzettámogatást, amit be lehet váltani mindenféle jóra. Mivel az én szakomhoz kevés szakkönyv van, illetve most a szakdolgozat bekötése sem volt aktuális így a Booklineról szerettem volna könyveket rendelni. Egyébként a Mark Manson könyv is így került hozzám. Szóval azon gondolkodtam mit rendeljek és egy barátnőm ajánlotta az Ikigait, hogy olvassam el, mennyire szuper lesz. Annyi elcsúszás volt a beszélgetésünkben, hogy ő egy tisztán elméleti műre gondolt, amit én nem vettem észre a webshopban és így ezt a gyakorlati kézikönyvet vettem meg "tévedésből". Mint láthatjátok ott ficeg belőle a nyugta, azzal könyvjelzőzök, mert még nem értem a végére. Nagyon szimpatikus ez az életszemlélet, hogy tényleg keressünk apró motivációkat a mindennapokban, amik boldoggá tesznek minket és erőt adnak. Van benne több elméleti anyagot tartalmazó fejezet, majd általában ezekhez kapcsolódó feladatok, például, hogy mi volt az álmom mi szerettem volna lenni. Az egyetlen buktatója itt van a könyvnek, ugyanis főleg  "felnőttekre" van kihegyezve, mivel mindig 4 életkort kell megadni. Kisgyermekkor, tinédzserkor, fiatal felnőttkor és felnőttkor. Így a harmadikat taposva töltögetem ki a feladatokat, mondjuk úgy oldottam meg, hogy az életkorokat kicsit csúsztattam, így kb aktuálisan tudom leírni a gondolataimat. Nagyon praktikusnak gondolom, mivel szuper ötleteket ad a relaxációhoz is és tényleg ez a sok nosztalgia boldogsággal tölti el az embert. Jól esik visszagondolni arra, hogy miket szerettem volna csinálni gyerekként, mi kapcsolt ki, milyen céljaim voltak és hasonlók. Rajzolni is lehet egy picit, ugyanis az ismétlődő gondolatokat be kell karikázni és egy témalistába kiírni, így egy-egy témához kapcsolódóan el tudjuk olvasni a hozzájuk kapcsolt kulcsszavainkat. 146 oldal, de nem tűnik rövidnek, mivel az egyes feladatokra van, hogy külön napokat szánok, így már jó ideje csinálgatom a könyvet. Nagyon kíváncsi lennék egyébként ezekre a hygge, lagom és hasonló könyvekre, de valami borzasztó drágának találom őket, így várok még, hátha egyszer akciósak lesznek. 

Giulia Enders Bélügyek, A belek csodálatos világa és a jó emésztés című könyvét még tavasszal vettem, nem is tudom milyen indíttatásból. Talán a sok stressz miatti hasfájások motiváltak rá. 297 oldal, jó pár napig olvastam magam is. A Bőrügyek című könyvet egyébként ezekből a kiadásokból anno rengeteg blogger, vlogger dicsérte szóval azon még gondolkodom, hogy be fogom szerezni. Azt hiszem két további témájú kötetet olvashattok még (Testügyek gyűjtőcím alatt). Ezzel a könyvvel ismét vegyesek az érzéseim (ki hitte volna), ugyanis nagyon tartalmas és érthetően leír amúgy rengeteg dolgot, illetve vicces ábrák is vannak hozzá. Mindez nekem nagyon szimpatikus volt, azonban mégis lehetett volna kicsit tartalmasabb, voltak témák, amikről nem esett szó és sokkal jobban érdekelt volna, mint az, hogy mit csinálnak az antibiotikumok a beleinkben. Egyébként tényleg szórakoztatóan írja le az emésztés folyamatát, hogy hol milyen baktériumaink vannak és azok egyes behatásokra hogyan reagálnak. Annyira viszont tetszett ez a könyv, hogy nektek is ajánljam. Igazán gondolatébresztő és egyes témáknak utána tudok olvasni úgyis máshol is. Például nekem nem volt egyértelmű, hogy különböző területeken élő embereknek különböző típusú bélbaktériumai vannak, amik a környező területen levő ételekhez igazodott és könnyebben képes lebontani azokat az ételeket. Vagy hogy mennyit számít az egy kisbaba immunrendszerében, hogy császárral vagy természetes úton születik-e meg. 

Mark Manson könyvének a címe egyszerűen megragadja a figyelmet. A "lesz*rom" rafinált művészete, A tökéletes élet tökéletlen megközelítése egyszerűen annyira frappáns, hogy nem tudja szerintem nem érdekelni az embert. Mivel túlidegeskedek mindig mindent úgy gondoltam ez a könyv jót fog tenni a lelkemnek. Tele van életszerű példákkal minden témával kapcsolatban, például hogyan és mikor mondjunk nemet valamire, a választás lehetőségei és hasonlók. Korábban olvastam már ezt a könyvet, valahol a nyár elején így sajnos nem emlékszem már mindenre, de újra fogom olvasni valamikor. arra viszont emlékszem, hogy építő gondolatok voltak benne, nagyon élveztem és egy délután alatt kiolvastam (bw. 205 oldal amúgy). "A tévedés nyitottá tesz a változtatás lehetőségére. A tévedés megajándékoz a fejlődés lehetőségével." Mondjuk úgy érzem ezeket nem is érdemes csak egyszer olvasni, mert a hétköznapokba az építő gondolatokat nehéz belevinni csak úgy. Azoknak nem ajánlom ezt a könyvet, akik inkább valami elvontabb szöveget olvasnának, sokkal idézetszerűbb gondolatokkal. A lényeg, hogy ne gondoljunk túl semmit és ne kombináljunk feleslegesen, erre próbál a könyv rávezetni. Ezt eltanulni szerintem nem egyszerű, hiszen én is pavlovi módon tudok egy negatív eseményhez társítani később mindent (is). Aki ezt a képességét szeretné fejleszteni, hogy tényleg hogyan tegyen magasról valamire, annak tudom ajánlani. 

Ezeket olvastam mostanság. És ti? Kommentben itt vagy az Instán szívesen várom a ti javaslataitokat is vagy épp aktuális olvasmányaitokat.

Legyen szép napotok!

Vivi

Stressz, szorongás és minden földi jó

Sziasztok! Már szerintem több hónapja tettem fel nektek Instagram sztoriban a kérdést, hogy beszéljek-e nektek a pszichés dolgokról, amik az én életem keserítik fűszerezik meg. 100%-os aránnyal az igen válaszlehetőség nyert, így most story time lesz és elmesélem nektek, hogy milyen kis nyomoraim vannak jelenleg, amit amúgy tudom, hogy kezeltetnem kéne, de hát az embernek még meghalni sincs ideje, se pénze ilyesmire ugyebár. Szóval az jelenleg még parkolópályán fut, hogy ezzel/ezekkel szakemberhez forduljak, de egyébként én lennék a legboldogabb, ha nem járnánk a gondokkal kéz a kézben, mint a legjobb barátok, mert leginkább amúgy a pokolba kívánom mindegyiket. Cikinek sem érzem, hogy erről írjak, mert eleve engem is megnyugtat amúgy, ha valakinek mesélhetek ezekről, mert akkor tudja, hogy nem vagyok bunkó, ha valamit visszautasítok, másrészt pedig mikor nekem vannak nehéz pillanataim jó olvasni, hogy másnál sem repkednek mosolygó unikornisok a levegőben, hanem vannak sorstársak, akik vagy jobb vagy rosszabb állapotban vannak ilyen ügyekben. De ez kicsit olyan nekem mintha az osztályteremben ülve másra is tudnék pillantásokat vetni és telepatikusan megbeszélni vele, hogy ugye ez mennyire szar unalmas? Persze annak örülnék a leginkább, ha mindenkivel minden rendben lenne, de ez azért elég idealisztikus kép volna; szóval inkább bele is vágok az én történetembe.

Kronologikusan haladva igyekszem felfejtegetni nektek ezeknek a gondoknak a főbb megállóit és ki próbálok térni mindenre, ami úgy gondolom, hogy ezt befolyásolhatta. Ja, amúgy nem lesz mindenhol szép vagy épp úgy gondolom nem tudom varázsosan leírni nektek, emiatt előre is elnézést kérek. Valamikor talán alsó tagozatban kezdjük a kis történetünket, amikor is emlékszem a harmadik tál paradicsommártást tömtem magamba, mert egyszerűen imádtam, pedig anyukám még rám is szólt, hogy sok lesz kislányom, de persze nem hittem el neki. Erre rá nem sok idővel, talán fél óra sem telt bele borzasztóan rosszul éreztem magamat (ki hitte volna), szörnyen vergődtem és féltem is hogy rosszul leszek. Anya nyugtatott, hogy jaj de nem lesz semmi baj, ha meg tudtam enni, nem leszek rosszul sem. Persze nem így lett és szerintem életem rókabukfence volt ez. Borzasztóan szégyelltem magam és amúgy marhára meg is viselt, még pedig annyira, hogy utána nem voltam hajlandó megenni kb. semmit sem. De ez annyira durva szinteket öltött, hogy talán 2 hétre kórházba is kerültem anorexia-gyanúval, mert ahogy írtam is, nem ettem meg szinte semmit sem, annyira rettegtem, hogy rosszul leszek. Emlékszem pszichológushoz is mintha jártam volna emiatt, de egyébként szép lassan jobban lettem és minden visszazökkent a régi kerékvágásba.

Még egy fiatalkori szösszenet, hogy apai ágon nálunk mindenki ez az "addig ülsz az asztalnál míg meg nem eszed" kaliberű ember, emiatt pedig máig utálom a közös ebédeket és vacsorákat, még ha családiak is, mert bennem van ez a muszáj frusztráció, hogy nekem ugyanakkor KELL ennem mint a többiek és mindent meg KELL ennem, különben szégyen és gyalázat. Tudom ez így gyerekesnek tűnik és én sem szeretem a pazarlást, de így idősebb fejjel ez megoldható szerintem azzal, hogy nem baj míg vagyunk valahol akkor majd eszek később vagy pedig szedek egy keveset vagy csak eszek egy levest, mert az olyan mintha innék. Szóval, ha egyszer gyerekem lesz én tuti nem így fogok ráerőltetni semmit, mert még mindig borzasztóan érzem magam, ha bármiből hagyok, illetve már ha szedek akkor is mert azon parázom, meg bírom-e majd mind enni és ne szedjek-e inkább kevesebbet.

Innen ugrunk egy hatalmasat az első pánikrohamomhoz (amiből "szerencsére" azóta csak 1 db volt). Ez az egyetemi évnyitón esett meg, ahol minden elsőéves gólya elmondja az egyetemi esküt. Egy ember mindig mondhatja kint a pódiumon, amúgy nagyon megtisztelő meg minden és akkor engem kértek fel, hogy álljak ki és mondjam ott az eskü szövegét. Ez egyébként nagyon felvillanyozott és sose voltak ennyire durva izgulós problémáim, még szavalóversenyekre is jártam korábban és ilyen-olyan iskolai programokon is szívesen vettem részt. Aznap reggel azonban mikor elindultam volna tipikus tüneteit produkáltam a pánikrohamnak. Szédültem, szörnyen rosszul éreztem magamat, hányingerem volt, remegtem és nem akartam odamenni sem. Vicces, hogy akkoriban azt se tudtam mi fán terem az ilyesmi, szóval eléggé be voltam parázva, hogy mi lesz, mert nekem oda kell mennem, hiszen megígértem, de rosszul vagyok (egyébként beállhatott volna bárki más is, de ez akkor pont nem járt a fejemben). Autóval kellett végül elvigyenek a rokonok, mert képtelen voltam felszállni a buszra és egyébként még az évnyitó előtt rosszul is lettem (igen úgy), már-már majdnem sírtam, hogy én ezt nem szeretném. Végül megcsináltam, de azóta is utálom ezt az emléket, mert egy lavinát indított el. Lehet benne volt ez az egyetemi közeges dolog is, de mióta ez megtörtént azóta rendszeresen szorongok amúgy tök normális eseményektől. Az első félévben például mindig szinte a padsor szélére ültem, mert hányingerrel jártam órára, féltem hogy annyi ember előtt leszek rosszul és ilyen esetekben hamar ki akartam jönni a teremből. Ha dolgozni mentem új helyre (ilyen-olyan diákmunkákat is csináltam), akkor alig ettem vagy kb. semmit míg ott voltam és így új helyekre sem mentem szívesen. Emlékszem egyszer egy csoporttársam mondta, hogy két tanóra közt menjek fel velük a kollégiumba az mégis csak kényelmesebb. Végig az ágyon vigyázzban ültem és alig vártam, hogy mikor kerülök ki onnan, pedig aztán tényleg jóban voltam/vagyok azzal a lánnyal meg semmi extra nem volt a dologban, de én végig stresszeltem. Egyébként az első félév után javult a helyzet, volt hogy visszajött az étvágyam még jobban és rendesen ettem, emlékszem a csúcspont az volt, mikor egy nap a pénteki ebéd után még beültünk az akkori barátommal egy kebaboshoz, mert éhes voltam. :D 

Aztán az újabb megzuhanás tavaly nyáron érkezett el az államvizsgával. Valamiért ez a költözéses dolog, meg hogy már befejeztem a BA képzést borzasztóan negatívan érintett. Valamiért úgy éreztem, hogy elszigetelődök mindenkitől, pedig tudom, hogy ez tökre nem így van, illetve a vizsga miatt is borzasztóan stresszes voltam. Ezt úgy képzeljétek el, hogy a munkán kívül, meg az egyéb vizsgákon kívül sehova, de komolyan sehova nem tudtam kimozdulni, mert rosszul lettem, hogy ahelyett hogy tanulnék mászkálok, meg amúgy is mi van ha nem sikerül a vizsga majd és hasonlók. Az államvizsga napjával azt hittem ez a dolog megszűnik, egyébként minden szerencsére ötösre sikerült csak hogy valami kis pozitívum is legyen a sztoriban. :D Aznap vizsgázni is alig jutottam be egyébként, mert annyira hányingerem volt az izgulástól. Na és lényeg a lényeg, hogy nem lett jobb, sőt. Alig aludtam, de úgy hogy nagyon nagyon későn tudtam csak lefeküdni és hajnalok hajnalán már ébren voltam. Állandóan sírnom kellett és nem bírtam enni mert mindig émelyegtem. Amikor ezek a "tünetek" húzódtak, akkor elmentem egyébként szakemberhez, akihez 2 hónapot jártam depresszióval. Ugye milyen vidám a történet? :D Az szerencsére kemény munkával, felírt gyógyszerek nélkül elmúlt a kezelésnek köszönhetően, de ez a szorongásos, stresszes dolog még most is tart. Nem nagyon szerettem azt a dokit, szóval hozzá nem akarok visszamenni ez is ez az odázás a dolgot illetően.

Szóval a mostban pedig ott vagyunk, hogy van valamilyen szociális szorongásom vagy megfelelési kényszerem, nem is tudom minek mondjam, lehet az is, hogy emetofóbia. Idegen helyekre félek menni, illetve új emberek közé, mert attól félek, hogy rosszul leszek más előtt. Igen, ez így elég hülyén hangzik és hiába tudom, hogy ha az ember rosszul is lesz, akkor az pikk-pakk megvan és mehet a dolgára, de egyszerűen nálam ez mindig bekattan és nagyon elkezdek félni tőle. Mindenféle stressz egyébként ilyen hányingerrel jön elő nálam (ilyenkor mit nem adnék azért, ha inkább izzadnék vagy valami). Illetve a közös evések miatt is mindig aggódom, így hiába vagyok 2 éve a jelenlegi munkahelyemen egy darab céges kajáláson nem voltam, sőt ilyen csapatépítő napra is ezért nem mentem el, mert tervben volt nyilván a közös ebéd is. Tudom, hogy valakinek ez teljesen nonszensz és nem is értheti meg, ha nincs így benne, de ezek engem előre már nagyon-nagyon nyomasztanak és rosszul is érzem magam tőle, hogy emiatt maradok ki dolgokból. Ha valakivel találkozom, legyen amúgy akár közeli ismerős is, rosszabb napokon ott is előjön, hogy ha még nincs is kaja a programban elkezdek izgulni, hogy vajon rosszul leszek-e előtte. Persze a stressz miatt meg émelyegni kezdek és így generálja egyik a másikat.

A hetekben egyébként végre átvettek rendes állományba ennél a munkahelynél és a munkaköröm semmit sem változott ugyan, de borzasztóan stresszesen élem meg ezt is, pedig örülnöm kellene. Félek, hogy egy sima  meetingen nem leszek-e rosszul, vagy akár bent az irodába (de már a szerződésírás napján is stresszeltem egész nap, pedig aztán egy sima papírt firkantottam alá). Így utólag ilyeneknél én is csóválom a fejem, hogy hülyeség ilyeneken aggódni, de mikor benne van az ember sajnos hiába nyugtatja magát ilyesmivel. Szóval most ott tartunk, hogy újra gondolkozom, hogy el kéne járni valakihez, mert egyedül nem tudom ezt megoldani pedig nagyon szeretném. Én is akarom azt, hogy be tudjak ülni mondjuk hamburgerezni a barátnőimmel vagy inni velük egy koktélt. Vagy ha majd esetleg elhívnak randizni és enni, akkor ne ezért mondjak nemet mert ilyen félelmeim vannak... Vannak persze jobb szakaszok is mikor ezek nem érdekelnek, de főleg mostanság, őszinte leszek, az idegesség miatt hetek óta ilyen mélyponton vagyok és alig eszek, vagy csak ha már hazaértem, de reggelente ha felkelek már idegesen megyek be dolgozni. Szóval érzem én, hogy ez marhára nem oké így és változtatnom kell. Az se volt rendben, mikor a mostani tavaszi félév elején egy óra előtt ismét pánikrohamom volt a buszon, amiből kb. délután 2-3 órára lettem teljesen jól csak amiatt, mert új, idegen arcokkal leszek az órán. Ma már így nézek magamra vissza ennél az eseménynél, hogy wtf mi van veled? :D 

Igyekszem amúgy néha kitenni magam direkt ilyen szituációknak vagy olvasni a témában, hogy kicsit önfejlesszek itthon is. Azonban fontos azt tudni vagy akár, ha valaki ismerősötök küzd egyébként bármivel ami ilyen, nem lehet ilyen megmondóembernek lenni. Kedvenceim:

- Szedd össze magad!

- Ne gondolj rá!

- Ez csak a fejedben van!

- Majd jobban leszel!

- Hülyeség az egész!

- Bolond vagy akkor?

Ezek a tipikus Facebookon meg Instagramon futó mémek, hogy, mikor azt mondják legyél jobban és el is múlik mondjuk a depressziód. Ez tök hülyeség és nem is szabad ráerőltetni senkire semmit sem, hanem támogatni inkább mikor neki van rá szüksége. 

Ennyit szerettem volna azt hiszem mondani, sajnos így a mosolygások meg egyes boldog fotók mögött ezek is vannak és ha kiteszek egy-egy kajafotót, arra tényleg rohadtul büszke vagyok, főleg ha társasággal fogyaszottam el. :) De emberileg nem érzem magam kevesebbnek, igyekszem apró lépésekben előre haladni és leküzdeni ezt a dolgot, a túlzott izgulást is és ezt a kaja-parát ami kíséri. Vicces, mert egyébként pont egy családi vacsira megyek miután ezt posztoltam. :D Kívánjatok szerencsét. Szóval szép napot nektek, mint ahogy mindig is kívánom és most ebben a posztban jobbat is. Remélem senkinek nem kell ilyen és hasonló gondokkal küzdenie, mert borzasztóak tudnak lenni. Itt szeretném megjegyezni azt is, hogy ha valaki úgy gondolja és hasonló cipőben jár, írjon Instagramon dm-ben és szívesen mesélek még erről vagy beszélgethetünk ilyenekről, ha neki az segít. Elmesélhetem nekem mik váltak be, mi segített akkor, illetve most mikkel igyekszem felülkerekedni ezen az egészen. :) Igyekszem nyitott lenni és őszinte felétek is, illetve segíteni ha már a blogszféra egy ilyen lehetőséget is tud nyújtani.

Legyen tehát szép és jobb napotok!

Vivi

Eltűnt ecset.... sminktermékek

Sziasztok! Vettem a nyáron egy rendes szemhéjpúder ecsetet, azonban valahogy a nyaralás alatt sikerült elkevernem... (minden évben elhagyok valamit). Azt hittem hogy csak valahogy a kis dobozomban keveredett el, emiatt rendet raktam benne és szelektáltam is picit, azonban sajnos így sem lett meg, de nektek megírhattam ezt a bejegyzést, hogy milyen sminkelős dolgaim vannak itthon. Mondjuk többnyire egy korrektort és egy szempillaspirált használok, így nem teljesen indokolt a mennyiség, de néha engem is elkap a szépülhetnék ráadásul a hűvösebb hónapokban szívesebben is viselek sminket, így ez egy ilyen szeptemberi posztnak teljesen ideális lesz.

Így néz ki az én kis dobozom, a Pepco-ban szereztem be még mikor beköltöztem és két szürke valamint ez a barna színű van meg belőle. Egy polcra tettem be őket, a két szürkét a szélre, a barnát pedig középre. A két szélsőben a körömlakkokat illetve az élszereimet tartom, ebben pedig a sminkeket, leszámítva a rúzsokat, mert azoknak most egy külön tárolót rendeltem az Ebay-ről. A dobozos, több elemes rúzsok kaptak csak a kosárban helyet. Az egyetlen hátránya a kosárnak az, hogy nincsenek annyira szem előtt a termékek ezért persze, hogy csak a bevált kis két szem termékem után nyúlok és nem jut eszembe reggelente kísérletezgetni. 

Palettám ez a 4 db van, és a legfelső Lovely nude make up kit a legrégebb óta nálam levő termék ezek közül. Nagyon szeretem, mert szépen pigmentált és egész tartós is, ugyanezt teljesen elmondhatom az alsó Essence palettáról is, hatalmas szerelem számomra. A RL paletta számomra egy nagy csalódás volt, nagyon nehéz dolgozni vele, nehezen felvihetők a színek. A Classic Lovely paletta sem feltétlen nagy szerelem. Dolgozni könnyű vele, de lehetne sokkal pigmentáltabb a paletta. Amúgy mint láthatjátok is, inkább a barnás, rózsaszínes árnyalatok felé húzok, illetve nagyon szeretem az aranyat is. Azért érdekes mert tini koromban inkább a hideg színek felé húztam, mint a kék és az ezüst, illetve a fekete, de ma már azt érzem, hogy nem ez a színvilágom. Van egy-két ilyen színem, de inkább valamibe beépítve használom őket és nem magukban. Ceruzából is, amiket egyébként fogtok látni, ma már inkább barnával vagy szürkével dolgozom, ha valami sötét színt szeretnék, de a feketét nem érzem magaménak és emiatt a füstös sminket sem. Ez egyfajta bakancslistás dolog is nálam, hogy egyszer ilyen sminkem legyen, mert magamnak képtelen vagyok elkészíteni. Különösen fáj a szívem, hogy vehetem újra az ecsetet, mert sokkal könnyebb lenne vele dolgozni, illetve egy ilyen keskeny ecsetért legalább 1000 Ft-ot elkérnek, ami szerintem marha nagy rablás. :D Szóval nem vagyok olyan boldog.

Íme az ecset szettem. Látható, hogy nem túl változatos, mindig csak kikerekedett szemekkel nézem, amikor a vloggerek egy egész kosár ecset között turkálnak. Igazából azt se tudom a nagyja mire jó, vagy mi is a neve. A lapos fejűeket én az alapozóhoz használom, mert jobban bevált mint a szivacs. A pici fejűt a szélén a szemsmink satírozásában szoktam használni. A vastagokat pedig pirosítóhoz, púderhez és ilyesmikhez. Abszolút analfabéta vagyok ecsetből, az biztos, hogy egy rendes szemhéjpúder ecsetet elmegyek még ma beszerezni. (Remélem ennek örömére egy hónapon belül előkerül a másik is...)

A dobozos rúzsokból ilyeneim vannak. A Lovely K*lips-ét nagyon szeretem, csak két zavaró dolog van benne; az egyik az, hogy a színek, amiket kiadtak annyira hozzám nem passzolnak, illetve az hogy ceruzája van, ami nekem nem a kedvencem, inkább ezeket a kis tekerőseket szoktam használni. A másik nagy szerelem a Max Factor Lifinity rúzsa, ami szuper tartós, bár ezt a legvilágosabb színről nem mondhatom el. Sajnos azt nem érzem olyan tartósnak, mint a másik kettőt, illetve rákenve egy újabb réteget nem is javítható, mert borzasztóan fog kinézni, úgyhogy ezt inkább ilyen pár órás kimozdulásokkor kenem fel, de alkalmakra a sötétebb színekkel dolgozom. Egyébként nem felejtettem el nektek a rúzstesztet, egyelőre azon gondolkozom, hogyan tudnám tényleg ugyanúgy letesztelni nektek őket és ezt hogy vezessem magamnak, majd milyen szempontok alapján írjam le nektek. Esetleg erre, ha van valami ötletetek, azt szívesen várom. :)

Púdernek csak is az Essence átlátszó púderét használom, nagyon-nagyon szeretem. Pirosítóból 3 db is van, az egyiket, a kicsikét még anyukámtól kaptam, az egy Oriflame termék. Összekeverve szoktam használni a színeket. Leginkább azonban ezeket a gyöngyöseket szeretem, mind a kettő szintén Oriflame katalógusból rendelt termék, nagyon szép, természetes hatást adnak. A tükrös, barnát különösen kedvelem. Ilyen why not? alapon vettem egy bronzosítót is magamnak, bár alig használom és nem is volt a legjobb választás, nem érzem hogy könnyen dolgoznék vele, de ez lehet azért is mert ügyetlen vagyok (nem nagyon kontúrozok), vagy az előző képekből kiindulva, nem megfelelő ecsettel próbálom felvinni.

Mint mondtam korábban is, leginkább csak korrektort kenek fel, mert jobb időszakokban csak egy enyhe arcpírom van, amit nem szeretek. Alapozó alá ezt az Essence korrektort szoktam használni, ami mint láthatjátok zöld. Ez a komplementeres sminkelés amúgy érdekes, szeretnék is majd megnézni videókat a témában, mert hasznos lehet. Főleg a szem alatti karikák és ez a pirosság a problémám, ezek ellen meg minél hatékonyabban szeretnék "küzdeni". Egyébként jó kis termék, én szívesen ajánlom bárkinek.

Azt már az elején leszögezem, hogy az elvileg vízálló spirálok se vízállóak, úgyhogy erről pozitívan nem tudok nyilatkozni. Ezek közül, ami nagy szerelem most az a Lovely spirálja. Rengeteg helyen láttam és dicsérték ezért gondoltam kipróbálom és tényleg nagyon szuper. Nem ad olyan feltűnő hatást, de ennyire szépen egyik spirál se választja szét a pilláim. Esetleg majd ezekről készítek nektek Instagramra egy posztot, hogy melyik spirál milyen hatást ér el és milyen a keféje. :)

Vannak kis tégelyes púdereim is. Itt a leggyakrabban használt talán a fehér, mint egyfajta alap a téli sminkekhez és az arany színű púderek. Van két hidegebb színem is, és három barnás, rózsaszínes is. A hidegeket természetesen a hűvös, téli, karácsonyi szezonban használom. A sötéteket pedig komplett smink kiegészítéseként, hiszen ahhoz túl sötétek, hogy magukban kenjem fel őket. Érdekes, hogy a Freedom púdert a Pepcoban vettem és borzasztóan jól pigmentált. Teljesen meglepett, persze nem vásárolnék onnan sminket nagy mennyiségben, de ennek az egy kis szerzeménynek nagyon örülök.

Korrektorból az abszolút szerelem az Essence Coverstick-e. A folyékony Oriflame korrektort ajándékba kaptam, inkább a szemem alá szeretem felvinni. A Rimmeles korrektort nem is értem, mert abszolút nem is illik a színe az arcomhoz, szerintem bent a világításban nem ilyen színűnek láttam. Sminkek alatt ímmel-ámmal használom el. Az Essence termék pedig így nézett ki régen, minta bal szélső, ma már a második változatban találkozhattok vele a polcokon.

Elnézést a kép minődégéért, de itt az alapozóim láthatjátok. Az AVON CC krémjét sajnos ki kéne már dobnom, pedig nagyon szerettem, de régóta megvan. Az Oriflame tégelyese szintén nem mai termék, de szerettem ezt a pumpás kiszerelését. A Trend it up alapózója nekem nagyon maszkos és sűrű, nehéz eldolgoznom úgy hogy szép is legyen. Itt is az abszolút favorit az Essence Stay all day alapozója. Ez egyébként pumpás szintén és szerintem szépen fed.

Gyönyörű kézírásommal láthatjátok az ajakceruzáimat és azoknak a számát is ugyanolyan sorrendben, mint a felső képen. Főleg a piros/vörös rúzsok alá használok ceruzát, mivel azokból nincsen tartós rúzsom (nem is értem egyébként miért), illetve egy barnás/lilásom is van, mert van kevés lilás rúzsom, illetve egy nagyon barna Essence rúzsom is. Csak magában a ceruzát nem szoktam hordani.

Ezeknek a ceruzáknak a fele szintén sajnos kuka, mivel régóta megvannak. A fekete külön csíkkal húzott ceruza Oriflame termék, emellett az ezüst AVON ceruzát tartom még meg. A másik kettő, vékonyan húzott csík AVON ceruzákból való, azonban ezek nagyon régóta megvannak már, így ki fogom dobni őket. Egyébként jól teljesítettek nagyon szerettem őket. :) 

Az Essence ceruzái nagyon pigmentáltak és gyönyörű a színük. Az egyik egy hidegebb arany, a másik pedig egy rosegold szín. A RL ceruzái nem a legszebbek, mármint ami a csomagolást illeti, de egyébként szépen fognak és könnyű velük dolgozni. Szerencsére ezzel a szettel meg vagyok elégedve.

Ez pedig itt a Trend it up pakkom. Hát nem vagyok maradéktalanul elégedett velük. Így a karomon szépen pigmentáltak, de a szemen egy-két termék abszolút nem látszódik, mintha semmit se kentem volna fel, valahogy nehéz vele dolgozni. Ez főleg a swatchos képen látható elsőre és negyedikre igaz. Az ezüst és a barna nagyon szépen pigmentált, illetve a barna se barna, hanem sötétebb aranynak vettem, de barnának használom (mert szerintem teljese ilyen a színe), de nagyon szeretem, ez ha elfogy mindenképpen újra veszem majd. A két alsó pedig a keskeny ceruzákból van. Hát a barnát azt kedvelem nincs is vele gond, azonban a zöld hegye valamiért nagyon kemény és erősen kell lenyomni, hogy szépen fogjon, emiatt a szememen ritkán is használom.


Ezek a termékek vannak tehát nálam, mint láthattátok nincsen pl. highlighterem, se szemöldökformázóm. Ez azért van, mert szerintem elég sűrű a szemöldököm ahhoz, hogy kenegessek rá bármit is, illetve ilyen nagyon profi sminkeket nem szoktam készíteni. Tusom megint nincs itthon, mivel a rosszabb látásom és az ügyetlenségem miatt nem tudnám kihúzni a szemem. :D Képtelen vagyok egy egyenes vonalat húzni és a vízvonalamat sem szoktam sminkelni, mert csak könnyezem tőle. :D  

Nektek van valami sminkelős ügyetlenkedésetek? Írjátok meg! :) Illetve várom a rúzsteszthez való ötleteket is.

Szép napot nektek!

Vivi